Ugyebár, mint szinte minden dologban, az első benyomás, az első pár mozzanat a fontos, mert bármennyire is nem megfelelő cselekedet ilyenkor,de ugye az első benyomás számít. Így van ezzel az „ÚJ” magyar film is. 2014 az az év, amikor új magyar gyártású, rendezésű filmek tömkelege lát napvilágot. Állítólag! Meg is érkeztek az előfutárok és én közülük szemezgettem egy alkotást, melynek a címe és a trailer volt számomra a meghatározó. Biztosan állíthatom, hogy nem vagyok egyedül ezzel, ugyanis azért valljuk be Isteni műszak (ráadásul angol címmel találtam meg egy letöltő oldalon J ) címmel és néhány mentős esetlenkedése után elgondolkodtam rajta, hogy azért talán ebben az alkotásban csak lesz valami, ami végre Magyar, végre vicces, végre akciós, végre nézhető és élvezhető egyben. Sok mindenre számítottam, de arra amit láttam,  arra biztos nem.

Mondanám, hogy kezdjük az elején, de a filmben sem így történik. ’92-ben járunk. Egy mentő autó belsejéből indul a film, ajtó nyílik, előtte zavart fickó, mögötte egy higgadt másik, aki békésen újságot lapozgat. Kamera vált, mentőautó belseje, egy festett arcú fickó és egy halott nő gyomrából, kötelező-szerűen kardpenge mered felfelé. Majd ugrás 4 hónappal korábbra.  Milán (Ötvös András) egy félig horvát, félig magyar srác, aki a horvát seregből dezertál. Jugoszláviából Magyarországra szökik, mivel ugye ott a délszláv háború második évében járunk. Első meló egy zöldséges, ahol hamar fény derül orvosi szaktudására, mikor is elsősegélyben részesít többé-kevésbé megfelelő módon egy épp arra fuldokló fickót. A budapesti mentőknél talál magának munkát. Két állandó társa lesz, a mentőautó sofőrje Kis Tamás (Keresztes Tamás) és Fék doki (Rába Roland) a mentős csapat főnöke.

Ami ezek után a leg szembetűnőbb, az számomra az volt, hogy a film képi világa, felépítése, szereplők, karakterek tulajdonságai, olyan….olyan….. furcsa, de….szóval, mintha a rendező, Bodzsár Márk - aki 206 millából dobta össze a filmet-  főként Tarantino-n és a 90-es évek filmjein nőtt volna fel. Visszaköszönt a Jackie Brown, a Ponyvaregény és a 90-es évek film világa. A színek, a díszlet, a monológok, nekem kicsit arra hajaznak, hogy egy igazi Hálivúdi fenegyerek a rendezőnk példaképe. Persze ez nem rossz,nem azt akarom kijelenteni ezzel, hogy nincs egyedi ötlet, mert van. És itt van a filmvásznon, csak azért mégis, na! Persze nem lehet egyből bárkit is megbélyegezni, főleg nem úgy hogy fiatal rendezőnk első nagyjátékfilmje. ÉÉÉÉÉs ahhoz képest igényes, nézhető, szórakoztató.


Egyszóval én szerettem, talán pont azért, mert gyermekként az akkori filmek voltak számomra a meghatározók ( Született Gyilkosok, Casino, Nagymenők, Fight Club, Az őrület határán, stb. J ), és örültem, hogy Reich Dániel személyében találtak egy olyan operatőrt, aki ezt a varázst, ezt a színvilágot képes volt megjeleníteni a képernyőn. El tudtam volna mellé képzelni korabeli zenéket is, igazán ütős lett volna egy Tarantino filmbeli zenei világ, de valószínű a büdzsé nem engedte. Viszont az „utolsó” vacsora a „Szomszédokkal” és némi fantasztikusan becsempészett Mágenheim doki is elfért utolsó dobásként. Igaz a vége kicsit kapkodós, kicsit sűrű, de szerintem megérdemli a film a 10\7,5. És ez Magyar filmnél szerintem igazán jó! 

Puli